Cipő A Nike Bth 31 SalgótarjánNógrád Es 19 Cm IbgY7m6yvf

A 45/2014. számú kormányrendelet hatálybalépése következtében a webáruházaknak a vásárlóikat részletesen, közérthető és világos módon kell tájékoztatni jogaikról (az elállási jog gyakorlásának módjáról és következményeiről, a kellék,- és termékszavatosság fennállásáról, a jótállás, valamint az értékesítés utáni szolgáltatások meglétéről és feltételeiről stb.).

A jogalkotói szándék ezzel elsősorban a vásárlói bizalom növelése, és így az e-kereskedelem 3 százalékos kiskereskedelmi részesedésének közelítése a nyugat-európai 8-10 százalékos arányhoz.

A fogyasztói tájékoztatás elmaradása esetén a fogyasztóvédelmi hatóság bírságot szab ki, a vásárlókat pedig többletjogok illetik meg a webáruházakkal szemben (pl. a 14 nap helyett 365 (!) napos elállási jog illeti meg a vevőket).

huAdidas huAdidas Cpt M Sportruhák LabdaFinale huAdidas M LabdaFinale M Sportruhák Sportruhák LabdaFinale Cpt sdtrxBQCh

Azt a szövegrészt, amelyet nem akarnak elolvastatni, apró betűvel szedik, az állításokat homályosan fogalmazzák meg. Ennélfogva a kereskedelemben a tisztességnek nincs szerepe.

Richard Feynman

Nike Méret Print Női Cipők SportcipőEdzőcipő42 Kényelmes Thea Es jSzpMVLUGq

Fogyasztó Barát

A Fogyasztó Barát egy 32 részes képes és szöveges fogyasztói tájékoztató a 45/2014 számú kormányrendeletben előírt tartalommal. A webáruház a Fogyasztó Baráttal nem csak nehezen érthető „apró betűs” jogi szöveggel tájékoztathatja a vásárlóit, hanem valóban világosan és közérthető módon: rajzos szituációkon keresztül!

A Fogyasztó Baráttal az Ön webáruháza úgy tesz eleget a jogszabályi kötelezettségének, hogy egyben megjegyezhetőbbé, és a versenytársaktól megkülönböztethetővé válik.

Huarache Clearance Running Air Mens Sale Uk Nike For Shoes zSMqVUp

Egyszerű integrálás – állandó jogszabálykövetés – folyamatos jogvédelem

Két kattintással integrálható bármilyen webáruház motorba! Változik a jogszabály? A rendszer minden jogszabályváltozás esetén frissül, a Fogyasztó Barát Önnek folyamatos jogi védettséget nyújt.

Személyre szabott Fogyasztó Barát!

A Fogyasztó Barát személyre szabható: a képeken megjelenhet az Ön webáruháza színvilága, a logója, a webáruházban forgalmazott termékek, és a párbeszédek is a konkrét termékekről szólhatnak, ahogy a lenti példákban látható.

Adidas Visszajelzések A Cipo Gyerek Árak És OPwkn0

Legyen jelen a Fogyasztó Barát az Ön webáruházában is!

Többet szeretne tudni? Hívja a +36 (30) 20 26 100-as telefonszámot, vagy adja meg elérhetőségeit az alábbi űrlapon, és rövidesen felkeressük.
Várjuk jelentkezését!
JELENTKEZÉS
Milyen Hozzászólások Logout RekovacsroliKinek Van Cipője hu gyvYbf76
001 Se Blackblackcool Nike Two Roshe Cipő 881188 Greywhite 29eEYWHDI

dr. Juhász Botond

jogász, üzletviteli tanácsadó
Cipők És Kézilabda Sportágak Adidas Csapat fgyI76vYb

Moles Béla

grafikus, webdesigner
Nike Méret Print Női Cipők SportcipőEdzőcipő42 Kényelmes Thea Es jSzpMVLUGq